A magyar ipart a járműipar vezérli, Európában a január-februári időszakban 10 százalékkal nőtt a járműértékesítés, és megszűnt az amerikai elnökválasztás és a Brexit okozta bizonytalanság is, ezért optimistán ítélhető meg az idei év ipari teljesítménye - mondta Lepsényi István, az NGM gazdaságfejles
Tavaly decemberben 0,5 százalékkal csökkent az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, míg a tavalyi év egészét tekintve a termelés volumene 2016-ban 0,9 százalékkal haladta meg a 2015-ben mértet - erősítette meg a részletes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A jövő heti makrogazdasági naptárban az ipari termelés decemberi adata állhat a figyelem középpontjában, emellett megjelenik a decemberi külkereskedelmi forgalom, a szálláshelyek decemberi és 2016. évi forgalmi adata, valamint az államháztartás január végi állapotáról szóló gyorstájékoztató.
Az ipari termelés 0,6 százalékkal nőtt 2016 novemberében az egy évvel korábbihoz viszonyítva - erősítette meg csütörtökön kiadott második becslésében múlt heti előzetes adatát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az ipari termelés volumene 0,6 százalékkal haladta meg 2016 novemberében az egy évvel korábbit a nyers és a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint egyaránt.
Októberben az ipari termelés 2,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztított adat megegyezik a kiigazítatlan indexszel - közölte első becslése alapján kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az év hátralévő részében az ipari termelés további erősödésére számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által pénteken közzétett legfrissebb ipari termelési adat ...
Az ipari termelés volumene augusztusban 11,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 3,5 százalékkal emelkedett. Az eltérést a nyers ad...
Szerző: Vya
itt:
világgazdaság
Csökkent az euróövezet és az Európai Unió ipari termelése márciusban az előző havihoz képest - közölte csütörtökön az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Márciusban szezonális kiigazít...
A tavalyi 7,5 százalékról 3-5 százalék körülire lassulhat az ipari termelés növekedési üteme az idén az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.Az ipari termelés első negyedévi lassú növekedését átmeneti h...
Márciusban az ipari termelés volumene 4,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a csökkenéshez az előző évi magas bázis is hozzájárult - közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai ...
Az ipari termelés volumene januárban 0,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, de a munkanaphatással korrigált adat 2,2 százalékos növekedést mutat. Az év első hónapjában a szezonálisan és mun...
